Festett lovas torta / Horse cake


Édes kicsi lányka születésnapjára készült egy pacis torta. Jó nagy volt, de azért, mert iskolába vitte, hogy közösen ünnepelhessen az osztálytársaival. Anyukája első gondolata az ostyaképes torta lett volna, de lebeszéltem róla. Valamiért a hátam borsózik tőlük. Nem tudom miért, olyan jellegtelen, tucatnak tűnik tőle, akármilyen szépen fel van díszítve az ostya körül.

Így inkább a festés mellett döntöttem. Szabad kézzel kerültek fel, vékonyabb és vastagabb ecsettel a színek. Sokat elpepecseltem vele, de még lehetne bőven finomítani mondjuk az árnyékolást is, de mivel nem különálló lapra készült, hanem közvetlenül a tortára, és láthatóan napsütéses, meleg idő volt, nem vacakolhattam túl sokat. Ezen még javítani kell. :)


Mikor elkészültem, elég üresnek találtam, ezért került fel karám az oldalára, halványkék árnyalás, és pár lila virágocska. A szívemhez nőtt. A töltelék a (már) szokásos fehér csokis főzött krém Oreo darabkákkal. 

Ez nálam így néz ki: (alap, 16 szeletes tortához, a képen lévőben ennek másfélszerese van, mert 24 szeletes)

1 csomag vaníliás pudingpor
2 tojás sárgája
1 evőkanál liszt
3,5 dl tej
70+70 g cukor
100 g jó minőségű fehér csokoládé
200 g vaj
6-7 db Oreo keksz tördelve

A pudingport, lisztet, sárgáját, tejet és 70 g cukrot sűrűre főzünk, tűzről levéve beleolvasztjuk a csokoládét, hideg vízbe állítva langyosra hűtjük. A vajat kihabosítjuk 70 g porcukorral, majd a kihűlt krémmel és az Oreo darabkákkal összeforgatjuk. 

Nem túl édes, a burkolat édessége miatt visszafogott cukormennyiséggel készítettem, hogy ne nyomjon el mindent, édesszájúak tehetnek bele többet is. :)

Nagyon sok boldog születésnapot még, kicsi lány! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban! 














Megjegyzések

  1. Ne hülyéskedj, tök jól néz ki!! :-)

    VálaszTörlés
  2. De szép! Igazad van, sokkal jobb, mint az ostya, az szerintem is snassz :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése